Zentai József emlékére

Tragikus hirtelenséggel távozott közülünk Zentai József, a nézsai Mikszáth Kálmán Általános Iskola igazgatója.

Az örök világosság fényeskedjék neki.

A következőkben neki, illetve a Nézsához kötődő munkájának állítunk emléket.

"Zentai Józsi az volt, aki. Olyannyira egy egész, hogy azt szinte lehetetlen szétszálazni. Iskolaigazgató. Történelem tanár. Ezrek útikalauza a Székelyföldön, a Felvidéken és Prágában. Újpest-szurkoló. Nem utolsósorban pedig a családunk egyik jó barátja.
Személyiségének a sokszínűségéből fakadt, hogy rengetegen ismerték és szerették. Ezért aztán amikor a mai szép, meleg tavaszi napon végső búcsút vettünk ettől a – minden túlzás nélkül állíthatom, hogy – különleges embertől a dorogi temetőben, annyi gyászoló jött el leróni előtte a végtisztességet, a trianoni határokon innen és túl, amennyit én temetésen még soha nem láttam.

Amíg élek, örök élmény marad számomra 2006 nyarán az az egy hét, amit Józsi idegenvezetése mellett tölthettem a Székelyföldön. A Felvidékkel együtt úgy ismerte a régi Magyarország azon részét, mint mások a saját tenyerüket. Erdélybe a tinédzser kora óta szerelmes volt. Először csak felfrissülni és erőt gyűjteni járt oda, az általa hazugnak, képmutatónak és értéktelennek tartott Kádár-kori Magyarországról. Később viszont már az ország minden részéről vezetett csoportokat a Királyhágón túlra. A szállásunk Zeteváralján, a Madarasi Hargitára vezető út mellett feküdt. A kissé hóbortos zeteváraljai pap, Mátyás Gábor atya volt a vendéglátónk, a helybeliek által stílszerűen „Halleluja Panzió” névre keresztelt szállójában. Az egy hetes program feszített volt, hiszen Józsi azt szerette volna, hogy mindent lássunk, amit látni érdemes. Azt hiszem, hogy ez maradéktalanul sikerült is neki. Azt pedig soha nem fogom elfelejteni, hogy az egyik este, a busszal a tartalmas nap végén a szállás felé tartva, mikor már bealkonyodott, és a többség már félálomba szenderült, Józsi mikrofont ragadott, és esti mesét olvasott nekünk. Ő még akkor is telve volt energiával! Elővette Nyirő József kedves kis regényét, az Uz Bencét, és a maga andalító hangján részleteket olvasott fel belőle. Sokért nem adnám, ha azokat a perceket ismét átélhetném!

A szüleim és az öcsém Prágába is elmentek Józsi vezetésével. Én akkor otthon maradtam, amit utóbb nagyon megbántam. Az elmondásuk szerint a túra során Józsi elvitte őket az összes fontosabb kocsmába a cseh fővárosban, ami Jaroslav Hašek vagy éppen Bohumil Hrabal nevéhez köthető. Miután pedig ajándékokkal és élményekkel megrakottan hazatértek, akkor én, aki addig Dreher Antal Kőbányai Serházának termékein nőttem fel, mohón rávetettem magam a szuvenír sörökre. Nem mellesleg a testes cseh sörök kiváló kísérői voltak azoknak a roppant ízletes sült csülköknek is, melyeknek az elkészítése Józsi egyik specialitásának számított.

Józsi engem sohasem tanított. Arról azonban volt szerencsém meggyőződni, hogy a magyar történelmet és kultúrát illetően akkora tudással bírt, ami messze meghaladta azt, ami egy középiskolai tanártól elvárható volna. Mindezt nem csak a már említett erdélyi út során tapasztalhattam meg, hanem azokon az alkalmakon is, amikor a szüleim által (is) rendezett barátai összejöveteleken megjelent, a felesége társaságában. Szívesen mesélt a történelemről. Tekintélyes házi könyvtára is volt. De akárcsak egy jó történelem tanár vagy történész, pontosan tudta, hogy egy adott korszakot, esetleg személyt nem lehet kizárólag a vaskos könyvekből, vagy a megsárgult levéltári dokumentumokból feltámasztani. Ahhoz ki kell menni a „terepre”. A rétre a bogarak közé. Saját szemünkkel kell látnunk a segesvári csatamezőt, ahol egy kozák lándzsája végzett a menekülő Petőfi Sándorral. Farkaslakát, ahol mindmáig áll az erdélyi írófejedelem, Tamási Áron szülőháza. A Nyergestetőt, ahol emlékmű őrzi az 1849-es „székelyföldi Thermopülé” hőséinek emlékét. A csíksomlyói kegytemplomot, vagy a csíkrákosi temetőt a XIII. században emelt, Árpád-kori erődtemplommal.

Józsinak a tanítás az élete értelmét jelentette. 2012. március 15-én egyebek mellett az oktató-nevelő tevékenységéért, illetve a nemzeti összetartozás érzését elősegítő munkájáért tüntette ki őt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Ezüst Érdemkereszttel. A díj átvételét követően egy balassagyarmati havilapnak adott interjújában vallott a tanári filozófiájáról. Úgy fogalmazott, hogy a történelemtanulás révén szeretné a gyerekeket megerősíteni abban a hitben, hogy érdemes tisztességes magyar embernek lenni. Hogy egész életükben kötődjenek a nemzeti múlthoz, tekintsék azt értéknek, és legyenek büszkék arra, hogy magyarok. Úgy gondolom, hogy ezek a mondatok tökéletesen jellemzik őt. Szenvedélyesen szerette a magyarságot, népünk kultúráját és történelmét. Minden hibánk és eltévelyedésünk ellenére. Igazi magyar hazafi volt!

Ehhez fogható rajongással talán csak az Újpesti Torna Egylet iránt viseltetett. Ráadásul neki az életkorából adódóan még megadatott, hogy olyan legendákat lásson a „Dózsa” lila-fehér mezében kifutni a gyepre, mint Törőcsik András, Fazekas László, Bene Ferenc vagy éppen Dunai Antal. Örökre az emlékezetembe vésődött az a délután, amikor az UTE és az Athletic Bilbao 1977-es kupacsatájáról mesélt nekem, melyet 2-2-es összesítést követően, hosszabbításban végül a baszkok nyertek meg.

Talán közhelyszerű, de a távozásával valóban hatalmas űrt hagyott maga után. Az, hogy mindez ráadásul ilyen váratlanul történt, még tragikusabbá teszi az egészet. Mindig a közösségért dolgozott, nem volt rá jellemző az a kóros individualizmus, amely sajnos a mai magyar társadalom nagy részének a sajátja. Ám hiszem, hogy végső soron mégiscsak jó helyre került. Hiszen most, a felhőn ülve, olyan erdélyi szellemóriások mellől tekint le ránk, mint Tamási Áron, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Benedek Elek, Kós Károly vagy netán Reményik Sándor. Irigylésre méltó társaság!

Isten veled Józsi! Legyen neked könnyű a föld! Sosem fogunk elfejteni! Akit pedig soha nem felejtenek el, az örökké él!"

Az emlékezés szerzője Gali Máté, köszönjük szíves hozzájárulását a közléshez. (forrás)

A Gyarmati Hírek 2012. áprilisi számában készült vele egy interjú "Élete a tanítás" címmel, amit a Magyar Ezüs Érdemkereszt kitüntetése alkalmából készített vele Szilágyi Norbert.

A kitüntetésre való felterjesztésének indoklásában az alábbiakat olvashatjuk:

Hivatalos indoklás:
Az egységes Kárpát-medencei magyarság nemzeti, kulturális és vallási közösségének megújulásáért végzett kiemelkedő jelentőségű tevékenysége.
Részletes indoklás:
Zentai József történészi, népművelő tanulmányai mellett 1985-ben vágott neki először Erdély és  Székelyföld fölfedezésének, akkor még igen viszontagságos körülmények között, hátizsákos turistaként. Orbán Balázs nyomdokain és útmutatása szerint járta be a Székelyföldet, s ismerkedett meg a kisebbségi sors terhével együtt élő, abban erkölcsileg megerősödő, hagyományait, nyelvét és kultúráját mindenkor hűen megtartó székelység mindennapjaival.
Erdélyi és szászföldi utazásai alatt személyesen tapasztalhatta meg azt a mára visszafordíthatatlannak bizonyuló hanyatlást, amelyet a helyi nemzetiségi összetétel szándékos megbontása, az épített kultúra emlékeinek tudatos rombolása, a vidék nemzeti, kulturális és vallási sokszínűségének homogenizálása eredményezett. Az akkori román vezetés szigorú tiltása ellenére ellátogatott a csángók által lakott területekre is, ahol megismerkedett az egyre fogyó, nemzettudatában és   hagyományaiban meggyengült csángómagyarság viszonyaival.
Erdélyben tett látogatásainak hatására történészi és néprajzi kutatómunkájában tudatosan fordult a Székelyföld és Szászföld felé.  E különleges vidék múltjának és hagyományának vált elkötelezett kutatójává Zentai József. Kutatásainak összegzéseként vett részt egy, a Mezőség és Szászföld erődtemplomaival és épített kultúrájával foglalkozó dokumentumfilm elkészítésében a fotóanyagból, pedig vándorkiállítást szervezett.
A kulturális hanyatlás és a fogyó népesség keserű tapasztalatából kiindulva kezdett hivatássá érlelődni benne a magyarországi és erdélyi magyarság közötti kapcsolat kialakításának elősegítése, a határon túl élő magyarság létezésének, a történelmi múlt jelenvalóságának fölismertetése a honi magyarság számára.
A Boldogfalva – Vasad testvériskolai kapcsolat létrehozása mintegy indikátora volt az 1995-től folyamatosan, és egyre bővülő létszám mellett általa kísért és kalauzolt erdélyi csoportos utazásoknak különös tekintettel a Székelyföldre és a Szászföldre. A kezdetben évi 4-5 alkalomból mára az elhivatottság hónapokra is elszólítja otthonától. Tevékenységének köszönhetően honfitársaink Budapest és környékéről, Nógrádból, Hevesből látogatják Románia magyarlakta vidékeit.
A Zentai József által megszervezett utak egyszersmind lelki utazások is. Történelmi, irodalmi, népzenei, néprajzi ismertetései nyomán egy nehezen élő, de tetterős nemzetrész képe bontakozik ki a résztvevő számára. Az általa szervezett utak a magyarság  mély megélésén, a nemzeti öntudat megerősödésén túl cselekvő részvételre sarkallnak. A hazatérők közül sokan keresztényi-keresztyéni hitükben is kiteljesednek. Ezt nem csak a rendszeres csíksomlyói zarándoklatok, hanem a túrák miliője is segíti. Az általa vezetett csoportokat lenyűgözi hihetetlen szakmai tudása, felkészültsége, lexikális ismerete, lelkes, magával ragadó, szerény egyénisége. Az utak során barátságok szövődnek úgy az anyaországi, mint az anyaországi és székelyföldi lakosok között. Szinte nincs utas, ki ne válna rajongójává a Székelyföldnek és a székelységnek és ne lenne visszatérő.
Tevékenységének további, látható eredményeképp a székelyföldi Zeteváralja és fíliáival kialakított szoros kapcsolat serkentőleg hatott a vidék gazdaságára és kultúrájára egyaránt. A vendéglátásból származó bevételek a falu és környéke megtartó erejének egyik legfontosabb támpillérévé vált, olyannyira, hogy ez a születésszám emelkedésében is tetten érhető. A bevételeknek köszönhetően a zeteváraljai parókia vendégfogadóvá bővült, a környéken három új templom épült (Ivó, Síkaszó, Deság), a zeteváraljai templom kiegészült toronnyal, tornyában új harang lakik. A helyiség felavathatta első, Szent Istvánról mintázott köztéri szobrát. Fellendült a falusi turizmus. A helyi termelők késztermékeinek megvásárlása mellett lehetőség nyílt a környék tehetséges fiataljainak támogatására is. Zeteváralja viszonylagosan elzárt közösségének példája e tények mellett a tetten nem érhető, de őszinte baráti kapcsolatok sorával is kiegészül.
Zentai József szűkebb hazai környezetének is elhivatott kutatója, képviselője. A Felvidék, szűkebben a Szepesség területére irányuló figyelme az erdélyi példához hasonló jövőbeni eredményekkel kecsegtet.
Zentai József értékközpontú, alázatos és mélyen nemzetközpontú tevékenysége, az emberi kapcsolatok, és az azok mögött meghúzódó nemzeti összetartozás érzésének elősegítése iránti elhivatottsága elismerést érdemel!

Bóbis Péter emlékező sorai ide kattintva olvashatók.

Néhány képpel emlékezzünk az erdélyi, prágai, környékbeli kirándulásokra, ahol ő volt a vezetőnk.

Az interneten fellelhető előadása Erdély történelméről:

Kedvence az Ismerős Arcoktól...

Összeállította: Szarka Péter