Fekete István: Téli berek

Fekete István Tüskevárának olvasói bizonyára emlékeznek még Tutajos és Bütyök – becsületes nevükön Ladó Gyula Lajos és Pondoray Béla hetedik (illetve a Téli berekben már nyolcadik) osztályos tanulók – vakációjának történetére. István bácsi, az állami gazdaság agronómusa szeretné szívóssá edzeni elkényeztetett unokaöccsét, ezért Matula Gergelyt bízza meg a fiúk nevelésével. A berekbeli élet lefarag minden nagyzolást és nyegleséget a két pesti kamaszról, és Tutajos, elbúcsúzva a nyártól, Matula véleménye szerint is „felsőbb osztályba léphet”. Ez a felsőbb osztály a „téli berek”, amely teljes szépségében tárul fel Matula két védence előtt. A szabadjára engedett fiúk önként vállalt fegyelemmel kerülik ki a vadász-halász élet buktatóit, s mire véget ér a vakáció, Matula két egész ember, két komoly fiatal férfi kezét szorítja meg búcsúzóul.

Olvasói vélemények: (Bla felhasználó)

„A Téli berek, virágzó diákszerelmek, s a férfivá érlelő vidék – számomra ma is varázsos kép, történetek, megfogó regék… Az 1966-os kiadású könyv megsárgult lapjai bár furcsa könyvszagot árasztottak, Fekete István írásai külső és belső szépségükkel egyaránt megragadtak most is, s mindig az utolsó szóig fogva tartanak. Él bennük a természet és a tisztesség, emberség vonzereje, amely engem nem ereszt – persze nem is akarnék ebből a gondolati kötelékből szabadulni. Hogy is tehetném, mikor még magam is emlékszem a téli „influenza és szénszünetekre”,a diákszerelem érzéseire, a „sparhelt” – ami a német takarékos-tűzhely magyar megfelelője – otthonos melegére, az épület vert falára, nádtetejére. Tutajos és Bütyök kalandjai, nyulak, rókák, fajdkakas, bagoly 50 év múltán is épp oly megkapóak, mint egykor gyermekkoromban voltak. Egy ilyen könyv kifejezett időutazás is, vissza a múltba-nosztalgia, mert ezeket az idilli pillanatokat manapság már csak igen ritkán és különleges helyzetben tapasztalhatja meg a valóságban – főként a budapesti – olvasó… A szerző tájleírásai, a természet változása egyes mozzanatai megrajzolása oly költői és élő, nemigen tudom mihez, csak a való élethez hasonlítani. Reich Károly illusztrációi tökéletesen egészítik ki a szóban megfestett látványvilágot. (…)”

(pannik felhasználó)

„A Tüskevár utolérhetetlen és megismételhetetlen. Megközelíti a Téli berek, de nálam valahogy nem ér fel oda. Nagyon magasra tette a lécet Fekete István a Tüskevárral és bármennyire is nem akartam összehasonlítani nem tudom nem megtenni e néhány sor erejéig. A történet tetszett, ismét együtt kalandozhatunk a fiúkkal a berekben és a lelkükben, ráadásul télen. A tájleírások hangulatosak (bár nekem egy kicsit sok volt belőle). Az események ismét magukkal ragadnak bennünket, szépen lassan csordogál az élet, mindennek megadják a módját, az orvos emberségessége, a betegért való tenni akarása, barátsága és törődése mesebeli, szinte hihetetlen mivé lett ez a szakma napjainkban. Na de nem ez a lényeg és biztosan vannak kivételek ma is. Szerettem olvasni, kedvenceim Matula, Náncsi meg a vidéki mellékszereplők mind-mind a szerethető, becsületes, tisztességes és bölcs formájukat hozzák. A fiúk, ők nagyon érdekes barátságban vannak egymással, sokféle érzelem, gondolat kerül elénk amiket jó olvasni. Az élet nagy tanítómester és ez a könyv végén bennünket is megrázó erővel ér el. Ennek a könyvnek a vége durvább és elgondolkodtatóbb. Összességében szerettem olvasni, mert nagyon szép, természet közeli, emberi.”

Az idézett szövegek: https://moly.hu/konyvek/fekete-istvan-teli-berek

A szerzőről: https://moly.hu/alkotok/fekete-istvan/wikipedia

Kölcsönözhető a könyvtárban!